Kába nőt aláztak meg brutálisan Borsodban, köveket helyeztek a nemi szervébe és videót készítettek róla

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a felnőtt- illetve fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket több – köztük nemi erkölcsöt sértő – bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak megalapozottan.

A rendelkezésre álló adatok szerint a felnőttkorú terhelt 2026. június 20-án napközben Berzék közterületén az erősen ittas, kába sértett nő állapotát kihasználva nemi szervébe köveket helyezett, majd társaival videófelvételt készítettek róla. Fiatalkorú társa a cselekményhez segítséget nyújtott.

Néhány hónappal korábban a két terhelt és társaik ugyanezt a nőt szexuális aktusra kényszerítették azzal fenyegetve meg, hogy lakhatását ellehetetlenítik. A sértett kiszolgáltatott helyzetében eleget tett a fenyegetésnek.

A megalapozott gyanú szerint a hatóság mindkét férfi telefonján gyermekpornográf tartalmú felvételeket talált.

Cselekményeik – bizonyítottság esetén – gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés és más bűncselekmények megállapítására alkalmasak.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetési tétel és a cselekmények különös tárgyi súlya okán fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a terheltek személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy kényszerintézkedés hiányában a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz, illetve elektronikus adat megsemmisítésével veszélyeztetnék a bizonyítást. Cselekményük kitartó, gátlástalan voltára figyelemmel a bűnismétlés lehetősége is reális.

A bíróság egy hónapra, 2026. július 26. napjáig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, amely végzés a bejelentett fellebbezések okán nem végleges.