A hajdú-bihari rendőrök erőfeszítéseinek köszönhetően 48 órán belül azonosítottak egy férfit, aki a gyanú szerint agyonverte áldozatát Mikepércsen.
Bejelentés érkezett a rendőrségre július 14-én délután arról, hogy Mikepércs Vénszőlőskertben mumifikálódott holttestet találtak. A halálesettel összefüggésben a rendőrök szakértők bevonásával eljárást indítottak, a boncolás során pedig másnap kiderült, hogy az ismeretlen halálát idegenkezűség okozhatta. Az elhunyt pontos azonosítása jelenleg is folyamatban van.
A hajdú-bihari rendőrök ezt követően tanúkat, nyomokat kutattak, és apró információmorzsák alapján rövid időn belül eljutottak egy férfihez, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 34 éves mikepércsi lakost július 16-án már a rendőr-főkapitányságon hallgatták ki gyanúsítottként, ahol részletes beismerő vallomást tett.
Mint kiderült, a férfi még 2025 telén közösen italozott barátjával egy szőlőskerti ingatlanban. Vita alakult ki közöttük, majd olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető ezt követően egy romos, elhagyatott épületnél rejtette el a holttestet.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást. A nyomozók a 34 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig július 18-án elrendelte a letartóztatását.