A betörő buktatta le a marihuánatermesztőt Simontornyán

Kifosztás, lopás és csalás miatt is eljárás indult egy 22 éves simontornyai férfi ellen, aki egy különös fordulatnak köszönhetően saját magát is a rendőrök kezére juttatta. Most rács mögül várhatja a folytatást.

Számos simontornyai lakos tett feljelentést az elmúlt hetekben, mert az alapesetben nyugodt kisvárosban több helyre is betörtek. A helyi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek. A nyomozás során kiderült, hogy az elmúlt időszakban több lopás is történt: tucatnyi ház elől tűnt el a „szódapénz”, egy udvaron álló autóból készpénzt vittek el, egy lakásból karóra és nyaklánc, máshonnan két permetező és egy talicska tűnt el. Két alkalommal külföldiek tulajdonában lévő ingatlanba is betörtek, emellett őrizetlenül hagyott csomagokat és pénztárcákat is elloptak. A nyomozók végül arra jutottak, hogy a bűncselekmények mögött egy helyi fiatalember állhat.

A történet váratlan fordulatot vett, amikor a 22 éves férfi felkereste a helyi körzeti megbízottat. Elmondta, hogy egy pincében marihuánaültetvényt talált, és ezt szerette volna bejelenteni. Nem tudta, hogy a rendőrök ekkorra már őt gyanúsították a korábbi lopásokkal. A férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Valamennyi bűncselekményt elismerte, azt is megmutatta, hol rejtette el a lopott tárgyakat.

A fiatal ekkor még szabadlábon maradt, azonban később újabb bűncselekményeket követett el. A tamási rendőrök végül ismét elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Természetesen a rendőrök elszámoltatták a marihuánaültetvény tulajdonosát is. A 48 éves helyi férfi pincéjében 18 tő – különböző érettségű – cannabis növényt, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A férfi ellen kábítószer birtoklása bűntette miatt indult eljárás, a gyanúsítást elismerte.