Elkezdtük helyreállítani a békét, a normális hétköznapokat és az emberséget, amire olyan nagy szüksége volt és van ennek az országnak - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
A nap folyamán tárgyalandó két törvényjavaslatról szólva a kormányfő hangsúlyozta: a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek megszüntetése szerepel a törvényhozás napirendjén, "a magyar történelem egyik legszebb szavát bitorolta a nevében".
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról és a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról szóló előterjesztés kapcsán azt emelte ki, hogy az elmúlt években rémisztőnek beállított ellenségek, egyre elborzasztóbb fenyegetések lepték el az online és a köztereket, felbecsülhetetlen anyagi, erkölcsi, lelki kárt okozva a nemzetnek.
Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt - értékelt Magyar Péter. A törvényhozás egy hónappal korábbi megalakulására utalva kijelentette, "közösen vettünk egy nagy levegőt és az egész ország fellélegzett aznap", aminek egy egyre kisebb és magába forduló, bukott hatalmi elittől eltekintve mindenki érti a jelentőségét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalt a jogállamrombolás "egyik legfontosabb ékkövének" nevezte, és kijelentette, büszkének kell lennünk e hivatal megszüntetésére, amelynek a magyar közélet fölé magasodva nem volt semmi köze a szuverenitáshoz, és amely "intellektuális teljesítménye kizárólag a negatív tartományban értelmezhető", hiszen csak arra volt képes, hogy magyar állampolgárokat fenyegessen az adóforintokból.
Magyar Péter kiemelte: amikor a hivatalnak elő lehetett volna állnia a leleplezésekkel, szó sem esett a külügyi tárca adatbázisaiba bejutó orosz hackerekről, kínai kapcsolatokról, letelepedési kötvényekről. csádi misszióról, a "Magyarországon bujkáló külföldi bűnöző politikusokról", nemzetközi befolyásolási műveletekről, csak arról. hogy a kormány megtalálta ellenségeit, "akikre a hivatalt rá lehetett uszítani".
A kormányfő azt mondta, olyan szerkesztőségekben és civil szervezetekben találták meg a célpontot, amelyek többsége ideológiailag távol áll az ő gondolkodásától, de elvárja, hogy szabadon és félelemmentesen fogalmazhassanak meg kritikát kormányával szemben.
Egy szabad Magyarországon nincs helye olyan állami intézménynek, amely a mindenkori hatalom bírálatát szuverenitási kockázatként kezeli, és amely közpénzmilliárdokat költ arra, hogy listázza, melyik magyar állampolgár kritikája legitim, és melyiké nemzetbiztonsági kockázat szerintük - fogalmazott.
A politikai reklámokkal kapcsolatos korlátozásról szólva Magyar Péter úgy nyilatkozott: az előző kormányzat megpróbálta az egész országot saját politikai propagandájának díszletévé tenni, "minden mennyiségben és változatban" körülvéve minket rémisztőnek beállított ellenségekkel, egyre elborzasztóbb fenyegetésekkel.
Mint mondta, ezek a hirdetések a gyerekeknek azt tanították meg, hogy "természetes félni", "természetes gyűlölni", fiatalok milliói nőttek fel egy olyan országban, ahol a politika azt üzente, hogy "mindig van, akitől félni kell, és akit hibáztatni kell".
Ezzel szemben a Tisza Párt olyan jogszabályjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely kimondja, hogy a politikai reklám nem sértheti az emberi méltóságot, nem bélyegezhet meg közösségeket, nem építhet kollektív bűnösségre és nem hozhat létre gyűlöletkeltésre alkalmas társadalmi ellenségképet - hangoztatta Magyar Péter.
Kijelentette, a politika feladata képviselni, vitázni, érvelni, meggyőzni, így tilos a politikusnak embereket kártevőként, ellenségként, veszélyként bemutatni saját hazájukban. A törvény nem a vélemény korlátozásáról szól, mert a kormányoldal célja garantálni, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a kormányról, az ellenzékről, a politikáról, a közéletről - tette hozzá a miniszterelnök.
A magyar emberek megérezték, hogy ha "fel tudják szabadítani a nemzetet", másra is képesek, és ha megszabadulunk a múlt örökégeitől, újra elkezdhetjük elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk alakítani a saját sorsukat. Márpedig ha egy nemzet hisz magában, olyan dolgokra is képessé válik, amit korábban lehetetlennek tartott - fogalmazott Magyar Péter. (MTI)