Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 72 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka, gyermekprostitúció kihasználásának kísérlete, gyermekpornográfia, valamint szexuális erőszak miatt, míg az őt segítő nőnek emberkereskedelem és kényszermunka miatt kell felelnie - közölte a vádhatóság az MTI-vel.
A vádirat szerint a 33 éves nő 2023 nyarán ismerte meg a férfit, aki szexuális szolgáltatásért cserébe szállást, illetve pénzt adott neki. A nő hamar felismerte, hogy a férfi a fiatal lányokhoz vonzódik, ezért elhatározta, hogy ellátásért és pénzért lakásotthonból, illetve nevelőszülőktől szökésben lévő kiskorúakat bír rá a férfival való szexuális cselekményekre, és ebből ő maga bevételre tesz szert.
A nő 2024-ben ismerte meg a hátrányos helyzetű, 13-17 éves sértetteket, akik a lakásában találkoztak az oda rendszeresen feljáró, akkor 70 éves férfival. A férfi energiaitalokat, édességet vitt magával, hogy így kerüljön közelebb a kiskorú és kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokhoz.
Voltak, akiket a vádlottak nem tudtak rávenni a szexuális cselekményekre, míg a férfi az egyik sértettet, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, szexuálisan bántalmazta.
A 33 éves nőnek sikkasztás, a férfinak pedig hamis tanúzásra felhívás miatt is felelnie kell, miután a nő az egyik sértett nála elhelyezett értékeit eltulajdonította, míg a férfi az ügy egyik tanúját arra akarta rábeszélni, hogy valótlan vallomást tegyen.
Az ügyészség a vádiratában mindkét gyanúsítottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, azzal, hogy a férfi ne legyen feltételes szabadságra bocsátható, és tiltsák el őt minden olyan tevékenységtől, amely révén kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
.jpg)