Bizonyítottság hiányában megszüntették azt az eljárást, amely Tényi István feljelentése nyomán indult Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter egy interjúban tett állításai miatt. A hatóságok nem találtak olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a személyi szabadság megsértésének vagy a kiskorú veszélyeztetésének gyanúját – írta az Index.
A Hajdú Péter műsorában elhangzottak miatt tett feljelentés személyi szabadság megsértésének bűntettére, valamint kiskorú veszélyeztetésére vonatkozott.
Az interjúban ugyanis azt állította Varga Judit, hogy amikor még házasságban élt Magyar Péterrel, a férfi egy alkalommal bezárta őt egy szobába, és nem engedte ki onnan. A beszámoló alapján a volt miniszternek végül a gyermekeitől kellett segítséget kérnie, hogy ki tudjon jutni.
A Nemzeti Nyomozó Iroda mindkét feltételezett bűncselekmény esetében elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy nem áll rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához - írta a HVG.
Az Index azt írta: az interjúban elhangzott állítást – miszerint Varga Juditot Magyar Péter egy szobába zárta, ahonnan csak fia segítségével tudott kijutni – a nyomozás során nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani. Az eljárás alatt Varga Judit nem tett vallomást, és az üggyel kapcsolatban rendőri intézkedésre sem került sor. Az eljárást megszüntették.