Oroszország hibrid támadást indíthat a balti államok ellen

Oroszország hibrid támadást intézhet a balti államok ellen drónok bevetésével és az úgynevezett „ötödik hadoszlop” aktiválásával – véli Szerhij Krivonosz ukrán tartalékos vezérőrnagy, aki a Kijev24 televíziónak nyilatkozott.

A katonai szakértő szerint az orosz hálózat belülről képes gyorsan megbénítani a balti országokat. Krivonosz hozzátette, hogy Oroszország jelenleg jelentős mennyiségű nagy hatótávolságú drónt halmoz fel, amelyet zsarolási és nyomásgyakorlási eszközként is bevethet. Szerinte a balti államok számára a kulcskérdés nem csupán a NATO 5. cikkébe vetett hit, hanem a gyors hibrid támadásokra való felkészültség is – írja az Unian

Ez nem az első ilyen figyelmeztetés, ugyanis Lengyelország miniszterelnöke, Donald Tusk április 24-én kijelentette, hogy Oroszország néhány hónapon belül megtámadhat egy NATO-tagállamot, és kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok teljesítené-e szövetségesi kötelezettségeit egy ilyen támadás esetén - írja az Index.

Oroszország részéről Marija Zaharova külügyi szóvivő korábban megfenyegette a balti államokat, amiért szerinte légterüket Ukrajna rendelkezésére bocsátják az oroszországi csapásokhoz.

Ugyanakkor az észt katonai hírszerzés egyelőre nem rendelkezik adatokkal arról, hogy Oroszország új frontot készítene elő a balti térségben – közölte Ants Kiviselg ezredes, az észt védelmi erők hírszerzési központjának vezetője, hozzátéve azonban, hogy a Kreml döntései kiszámíthatatlanok lehetnek.