Medián: biztos kétharmados Tisza-győzelem jöhet

Mandátumszámítást készített a Medián a legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján - írta a hvg.hu. A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy egy becslésről van szó, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket”.

A Medián becslése szerint Tisza 138–143 mandátumra számíthat, ami sima kétharmados többséget vetít előre, a Fidesz pedig 49–55 képviselői helyet szerezhet.

A Medián szerint valószínűleg bejut a parlamentbe a Mi Hazánk, a párt öt vagy hat mandátumot szerezhet.

Megvizsgálták azt is, hogy az egyes társadalmi csoportokban mekkora a pártok támogatottsága, illetve a pártprefrenciák hogyan változtak a 2022-es választás óta. Az eredmények szerint a Fidesz a 2022-es szavazóbázisának egynegyedét elvesztette.

A Medián február utolsó hetében és márciusban öt reprezentatív, telefonos felmérést készített, három különböző call centerrel, összesen 5000 fős mintán. Mint írják: „ezek egy része – a megbízás természeténél fogva – eddig nem került nyilvánosságra, most viszont az összesített adatbázis lehetővé teszi néhány összefüggésnek a szokásosnál is megbízhatóbb elemzését”.

A Medián szerint a választások előtt nem sokkal  a szavazókorú népesség 48 százaléka készült arra, hogy a Tisza Pártra szavaz, 30 százalék a Fideszre, 4 százalék a Mi Hazánkra, 2 százalék a DK-ra, 1 százalék az MKKP-ra szavazna.

Kalocsai országjárása végén Magyar Péter reagált a Medián friss közvélemény-kutatására.

„Senki ne hagyja magát megtéveszteni és elaltatni, nem közvélemény-kutatást kell nyerni, és legalább 30-40 olyan körzet van, ahol 1000 szavaton belül van a különbség. Úgyhogy ebből lehet egy kétharmados Tisza-győzelem is, és egy nagyon gyenge győzelem is” – mondta.

Magyar azt mondta, másról már csak babónából sem beszél. „Látva ezt az embertömeget, én azt üzenem mindenkinek Magyarországon, hogy nem kell félni, itt van három-négy nap múlva egy rendszerváltás”. Magyar azt mondta, „pontosan tudja”, hogyan akarják „megvenni a szavazatokat, láncszavazásokat szervezni, buszoztatni, hogyan akarják arra kényszeríteni az embereket, hogy fotózzák le a szavazólapjaikat”, majd arra kérte a polgármestereket és rendőröket, hogy „szerezzenek érvényt a választás napján a törvénynek”. „Ott leszünk minden szavazókörnél, mindent rögzíteni fogunk” – mondta.