A Mi Hazánk Mozgalom keményen képviselné elveit akkor is, ha patthelyzet alakulna ki a két nagy politikai erő között a 2026-os országgyűlési választások után - húzta alá a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken az M5 csatorna Kérdések órája című közéleti műsorában.
Toroczkai László az M5 csatorna vezető szerkesztője, Csuhaj Ildikó kérdésére elmondta: pártja a választások után nem öncélúan, hanem - ahogy eddig is - kizárólag ügyek, a magyar emberek érdekei mentén fog politizálni, hoz majd döntéseket, támogat intézkedéseket, elképzeléseket.
Úgy vélekedett, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az Országgyűlésbe a mai kormánypártok mellett csak a Tisza Párt és a Mi Hazánk Mozgalom képviselői jutnak be, s így éppen pártjuk töltheti be a mérleg nyelvének szerepét.
Ebben az esetben pedig a választók döntése nyomán ragaszkodni fognak korábban ismertetett programpontjaikhoz, elveikhez - mutatott rá.
A jövőben mindent meg kell tenni a korrupció eltörlése, a tömeges migráció megakadályozása, a globalizmustól való távolmaradás érdekében, a bűnözőket pedig ki kell vonni a társadalomból - hangoztatta.
Kifejtette, a migrációt nem lehet álproblémaként kezelni, hiszen a déli határkerítés mentén élők pontosan tudják, milyen veszélyeket rejt a bevándorlás, de idegen népek jogszerű tömeges bevándorlásával sem ért egyet a Mi Hazánk Mozgalom, mert ezzel a magyarok társadalmi szerkezete, kultúrája változhatna negatív irányba - húzta alá.
Arra a felvetésre reagálva, hogy korábbi megfogalmazása szerint "pokollá teszik majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját", azt mondta, arra gondolt, hogy egy esetleges patthelyzet esetén minden egyes döntés, szavazás előtt ragaszkodni fognak a Mi Hazánk Mozgalom programjához, elveihez, hiába is "izzasztják" más erők őket.
Emellett nincsenek és nem is lesznek megvásárolható embereik az Országgyűlésben - hangsúlyozta.
Rögzítette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom olyan párt, amely nem tűri a korrupciót, de egyben olyan is, amellyel nem lehet tárgyalni olyan környezetben, "ahol Bódis Krisztára akarják a gyermekvédelmet, a családpolitikát meg a társadalompolitikát bízni", mert ezzel "az SZDSZ legrosszabb és legsötétebb oldalát akarják hatalomra segíteni" - utalt a Tisza Párt szakpolitikusára.
Toroczkai László a sorkötelezettség esetleges visszaállítása kapcsán kijelentette: pártjuk egy mindössze kéthónapos alapkiképzést javasolna az alkotmányos kötelezettségnek való megfelelés érdekében. Ezzel együtt szerinte "borzalmasan aljas", hogy a kiképzésekről egyik pártelnök sem mer beszélni, ugyanis senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy "egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt" - vélekedett.
A magyarországi cigányság kapcsán elhangzott korábbi negatív megjegyzéseiről azt mondta: soha senkit nem sértett meg. A bűnözők, például az őt és más embereket halálosan megfenyegetők ellen ugyanakkor fellépésre van szükség.
Pártja álláspontját ismertetve elmondta: "Magyarországot meg szeretnék őrizni magyarnak", aki pedig a "cigányság köréből is így él, az (…) honfitárs, nemzettárs", így őket is képviselik - jelentette ki. (MTI/Fotó: Kacsúr Tamás)