Saját családját tartotta terrorban egy somogyi férfi

A Fonyódi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetése, hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki - a vád szerint - erőszakos magatartásával ellehetetlenítette a saját családja életét.

A vádlott 2019-ben kötött házasságot a feleségével, akitől korábban négy gyermeke született. A pár kapcsolata 2023 tavaszára megromlott, mivel a vádlott rendszeresen bántalmazta feleségét. Ezeknek az eseteknek közös gyermekeik is rendszeresen szem- és fültanúi voltak, ráadásul több esetben a legidősebb - a bűncselekmények kezdetén még csak 14 éves - lányuk akadályozta meg az apját a cselekményekben. 

A sértett 2024 januárjára elégelte meg a vádlott magatartását, aki ellen feljelentést tett a Fonyódi Rendőrkapitányságon. A felek között a hatóságok távoltartást rendeltek el, melynek letelte után a férfi visszatért a közös otthonukba, de ígéretei ellenére rövid idő elteltével folytatta a bántalmazó magatartását. 

2024 júniusára a felek kapcsolata végérvényesen megromlott. Ekkor a vádlott a munkából hazaérkező sértettet közös gyermekeik jelenlétében többször ököllel megütötte, majd megfenyegette a rendőrséget értesítő feleségét azzal is, hogy ha az intézkedő járőröknek beszámol a bántalmazásról, akkor megöli.

Az eset után rövid idővel a vádlott a lakásukon ismét vitát provokált a sértettel, majd - két gyermeke kérlelése ellenére is - ütlegelni kezdte őt. A magából kivetkőzött férfi ekkor már nemcsak a feleségét, de az édesanyja védelmére kelő nagyobbik lányát is - sérülést nem okozva - bántalmazta. A vádlott magatartásának végül a feleség segélyhívására kiérkező rendőrök vetettek véget, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az őrizetbe vett férfi letartóztatását is. 

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozásoktól történő eltiltás kiszabására tett indítványt.