Ittasan randalírozott, majd megütötte a jegyvizsgálót egy férfi a szentendrei HÉV-en

A Szentendrei Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki a szentendrei HÉV jegyvizsgálóját bántalmazta; 90 nap elzárásra ítélték - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a budakalászi férfi január 19-én a délutáni órákban HÉV-vel utazott Budakalászról Szentendrére két ismerősével; a háromfős társaság ittas volt, hangoskodott; agresszív viselkedésükkel zavarták az utasokat, emiatt többen átszálltak egy másik kocsiba és szóltak a jegyvizsgálónak, a bűnügy sértettjének.

A közfeladatot ellátó jegyvizsgáló felszólította a háromtagú társaságot, hogy hagyják el a szerelvényt, mire a vádlott és egyik társa megfenyegette azzal, hogy ha leszállítja őket, megverik.

Egy utas is rájuk szólt, mire a két férfi az utas és a jegyvizsgáló felé köpött. Leszállításuk után a két férfi tovább fenyegetőzött, ezért a sértett elővette a telefonját, hogy értesíti a rendőrséget.

A vádlott ezt látva a jegyvizsgáló kezéből kiütötte a telefont, majd amikor a sértett lehajolt azt felvenni, a tarkóján egy alkalommal ököllel megütötte úgy, hogy a jegyvizsgáló a sínek közé esett. Ezután a vádlott és társai távoztak a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A férfit a rendőrök alig egy óra alatt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Szentendrei Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a büntetett előéletű férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. A Szentendrei Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és 90 nap elzárásra ítélte - áll a közleményben.