Donald Trump: az Egyesült Államoknak nem kötelessége segíteni Ukrajnának

Az Egyesült Államoknak nincs kötelezettsége arra, hogy segítséget nyújtson Ukrajnának – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy washingtoni rendezvényen. Az államfő szerint elődje, Joe Biden azért támogatta Kijevet, mert „megtévesztették” – számolt be az Unian hírügynökségre hivatkozva a Kárpáti Igaz Szó.

Trump a Trump–Kennedy Központ igazgatótanácsának tagjaival tartott ebéd során arról beszélt, hogy Ukrajna földrajzilag is távol esik az Egyesült Államoktól. Mint fogalmazott, az ország „több ezer mérföldre van”, és az Atlanti-óceán választja el Amerikától.

Az amerikai elnök beszédében a közel-keleti helyzettel is párhuzamot vont. Példaként Libanont említette, ahol szerinte az emberek már hozzászoktak a fegyveres konfliktusokhoz.

„Libanont folyamatosan bombázzák, mégis élnek ott emberek. Ukrajnában is élnek – azt gondolhatnánk, hogy ilyen körülmények között nem élnének ott, de mégis ott vannak. Nem tudom, én tenném-e ugyanezt, de ők ott élnek. Libanonban is” – mondta Trump.

Az amerikai elnök egyúttal bírálta a NATO-szövetségeseket is. Szerinte elfogadhatatlan, hogy több tagállam nem kíván részt venni az iráni partok közelében fekvő Hormuzi-szoros biztonságának garantálásában.

Trump hangsúlyozta: az Egyesült Államok ugyan együttműködött a NATO-val az ukrajnai kérdésben, de véleménye szerint erre nem lenne szükség.

„Dolgoztunk velük Ukrajna ügyében. Nem kellene velük dolgoznunk Ukrajnáról. Aztán közlik velünk, hogy van egy aknamentesítő hajónk a térségben, de ők nem akarnak részt venni ebben. Szerintem ez szörnyű” – fogalmazott.

A Hormuzi-szoros ügyében ugyanakkor több ország is visszautasította Washington kérését. Az Associated Press beszámolója szerint Nagy-Britannia és Németország sem vállalt katonai szerepet a szoros újranyitásában, míg Kína hivatalosan nem reagált az amerikai megkeresésre.

Ed Miliband brit energiaügyi miniszter ugyanakkor jelezte: a londoni kormány „intenzíven vizsgálja” a szoros biztonságának helyreállításával kapcsolatos lehetőségeket, de konkrét kötelezettségvállalást nem tett. A német kormány szintén közölte, hogy nem kíván katonai támogatást nyújtani a térségben.