A kabátjával próbálta eltakarni a szatyrot – 362 MDMA-tablettát találtak a rendőrök egy autóban

A dabasi igazoltatták azt a két fiatalembert, akikről akkorra már tudták, hogy kábítószert fogyasztanak. Az autó a település egyik boltja előtt parkolt, amiben a 26 éves B. András ült, a szintén 26 éves N. Nándor pedig a kocsi mellett állt.

A rendőrök átvizsgálták minkettőjük ruházatát és a kocsit is. Hamar beigazolódott, hogy a gyanú nem volt alaptalan: B. András ruhájában droggyanús növényi anyagot és kristályt is találtak. 

N. Nándornál szintén kristály és növényi törmelék volt. A férfi rájött, hogy valószínűleg a járművet is át fogják nézni az egyenruhások, ezért levette a kabátját, rádobta a hátsó ülésen lévő zöld szatyorra, amit azzal a mozdulattal le is söpörte onnan. Nem volt szerencséje, a rendőrök kiszúrták a magánakciót. Megnézték a szatyrot, ami 362 MDMA-tablettát rejtett.

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást a két férfi ellen. Gyanúsítotti kihallgatásukra őrizetbe vételük mellett került sor, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.