A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai – a Terrorelhárítási Központ kollégáinak segítségével – elfogtak egy kábítószer-terjesztésből élő kópházi férfit, bűntársánál pedig másnap kopogtattak a nyomozók.
Egy 27 éves fiatalember huzamosabb ideje drogot árult Sopronban és vonzáskörzetében. Kínálatában többek között kristály is szerepelt, melynek grammját 15 ezer forintért értékesítette.
Miután a rendőrök feltérképezték a kapcsolatrendszerét és beszerezték a szükséges információkat, felmerült a gyanú, hogy a férfi fegyvert tarthat magánál, ezért január 27-én reggel a Terrorelhárítási Központ munkatársaival fogták el, és egy gáz-riasztó pisztolyt találtak nála.
Másnap a díler bűntársához, egy 39 éves férfihoz vonultak ki a nyomozók, aki tavaly április óta értékesített kábítószert a vidéken. Sopronban, a Répcefői sor garázsainál fogták el őt a déli órákban. Az intézkedéskor több száz grammnyi droggyanús, fehér, kristályos anyagra leltek a ruháiban és a gépkocsijában.
A férfiak lakásain tartott kutatások során a drog értékesítéséhez, porciózásához használt tárgyakat foglaltak le a rendőrök, a 39 éves soproni elkövetőnél pedig további kábítószer került elő.
Mindkét tettes drogtesztje pozitív lett. A rendőrök hét személyt állítottak elő vevőik közül, akiknél kivétel nélkül korábbi fogyasztást jelzett a teszt.
A dílereket kábítószer-kereskedelem bűntette, vásárlóikat pedig kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, őrizetbe vették a 39 éves férfit, majd az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását.