Talált egy pénztárcát bankkártyával és PIN-kóddal – mind a 11 ezer forintot levette róla

Egy budapesti lakos elhagyta az esztergomi vasútállomáson a pénztárcáját, amelyben a bankkártyája és az iratai voltak. A tárcát egy 28 éves esztergomi lakos találta meg, és kétszer használta Dorogon a benne lévő bankkártyát a mellette elhelyezett PIN-kóddal. Az egyik tranzakció során 10 000, majd további 1000 forintot vett fel. 

A dorogi rendőrök kamerafelvételek alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt. A pénztárca Dorog területén került elő, melyet visszaadtak a sértettnek.

A nyomozók lopás és csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit. Elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét megbánta, azonban elmondta, hogy csak azért nem vett le több pénzt, mert nem maradt a bankkártyán. Élelmiszert vásárolt magának.