Szakértők szerint nevetséges az orbáni felvetés, hogy Ukrajna megtámadná Magyarországot

Tájékoztatnia kell Magyarországnak a NATO-országok társszolgálatait, ha tudomása van egy készülő támadásról - állítják a Népszavának nevük elhallgatását kérő nemzetbiztonsági szakértők Orbán Viktor miniszterelnök bejelentéséről. A kormányfő szerdán a Védelmi Tanács ülése után arról beszélt, egy készülő ukrán akció kivédése érdekében „rendkívüli intézkedéseket” vezetett be a magyar energetikai infrastruktúra védelmében. Este a Magyar Közlönyben meg is jelent az erről szóló rendelet, amely szerint most három hónapig „összehangolt védelmi tevékenység” zajlik Magyarországon.

Szakértők szerint mind a bejelentés tartalma, mind pedig annak szakmai részletei semmi másra nem utalnak politikai hangulatkeltésen kívül. A titkosszolgálatok, így az ukrán társszolgálatok működését ismerő források szerint nevetséges, nonszensz, hogy Ukrajna a saját szakállára bármilyen akciót indítson egy NATO-tagország ellen. Ez politikai öngyilkosság lenne a honvédelmét nyugati segítségből finanszírozó Ukrajna számára, ráadásul technikailag is kivihetetlen. Eleve Ukrajna az orosz kőolaj-és földgázszállítások ügyét jóval magasabb szinten, az Egyesült Államokkal egyezteti, abban a magyar ügy egy viszonylag kicsi elem. Elképzelhetetlen, hogy bármilyen akciót a NATO háta mögött próbálna Ukrajna végrehajtani. Ukrajnában az amerikai, brit, de a francia, lengyel és román társszolgálatok is jelen vannak. Egy onnan kiinduló drón-, vagy másféle akcióról hamar tudomást szereznének az ukrán védekezést biztosító nyugati döntéshozók.

Ha az Orbán-ormánynak olyan információja van, hogy Ukrajnából valamilyen akció fenyegeti a magyar energiahálózatot, akkor azonnali teljes körű tájékoztatási kötelezettsége van a NATO-társszolgálatok előtt. Ez annyit jelent, hogy a magyaroknak teljes, operatív mélységben át kell adniuk az esetleges akcióval kapcsolatos információikat. Jelenleg semmi nyoma, hogy ilyen történt volna, ahogyan a katonák látványos kivezénylése sem valós fenyegetettségre utal – állítják a szakértők. Egy Magyarország ellen készülő valódi akció elleni védekezés esetén valószínű, hogy nem vernék nagydobra az ügyet, inkább diszkréten megerősítik az érintett objektumok védelmét. Ami nem azt jelenti, hogy kiállítanak egy tankot a sarokra, ahogy ezt most képletesen az Orbán-kormány teszi, hanem sokkal inkább fedett, speciális műveleti egységeket telepítenek és megerősítik a kibervédelmet.

Ha ugyanis valami tényleg készülne az ország energiaellátása ellen akkor sokkal inkább egy kibertámadásra tippelnék, mint fizikai támadásra – fogalmazott a Népszava egyik szakmai forrása. Szerinte annak sincs túl nagy esélye, hogy választási időszakra időzített önmerénylet előkészületeit látnánk, vagy ha igen, az egy borzasztó ostoba akció lenne.

Ahhoz ez mostani, megelőző intézkedés felesleges, sőt, politikailag kontraproduktív, mivel ha utána mégis történik „valami” akkor annak az lesz az üzenete, hogy lám, nem sikerült megvédeni az országot. Nem mellesleg átlátszó is lenne, hogy készültek egy ilyen akcióra. A lap forrásai szerint leginkább úgy fest, hogy a kormányzat választási politikai terméket akar gyártani a Barátság kőolajvezeték elleni januári orosz támadás után elzáródott üzemanyagcső ügyéből és ennek az ukránellenes hangulatkeltésnek az újabb elemei a szerdán kihirdetett, látványos látszatintézkedések.