A Fővárosi Törvényszék a 2025. április 25-én kihirdetett ítéletével védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte Gy. B. vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A 2025. április 25-én kihirdetett ítélet szerint a terhelt kispesti lakásának egyik ablaka egy térre nézett, ahol a hajléktalanként élő, fizikailag legyengült állapotban lévő, korlátozott mozgásra képes sértett életvitelszerűen tartózkodott, italozó életmódot folytatott és gyakran kiabált, ordítozott. A nő életvitele és magatartása egyre jobban zavarta a terheltet, aki megkérte őt, hogy távozzon onnan, vagy legalább próbáljon meg halkabb lenni. A vádlott többször bejelentést tett a nő miatt a segélyhívó vonalon is, azonban a hatóságok intézkedését nem találta megfelelőnek, ezért saját elhatározásból több alkalommal leöntötte a sértettet egy vödör vízzel. Ezek után a nő egy időre eltűnt a térről, de aztán újra visszatért oda. 2020. december 13-án hajnalban, amikor a férfi meglátta a téren alvó nőt felmerült benne, hogy értesíti a mentőket, azonban úgy döntött, hogy inkább ismét leönti egy vödör vízzel. A nő később kihűlés következtében életét vesztette. A külső hőmérséklet alacsony volt, a sértett enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, testének vízzel való leöntése pedig felgyorsította a kihűlését. A terhelt a bűncselekmény előtti időszakban őt, családját és környezetét ért sérelmek nyomán kialakult átmeneti tudatszűkült állapota miatt a vádbeli időpontban enyhe fokban korlátozott volt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében, és e felismerésnek megfelelő cselekvésben.
Eljárása végén a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a haragos, elkeseredett és a zavaró helyzet megoldásával kapcsolatban önmagát tehetetlennek érző férfi eshetőleges szándékkal követte el a cselekményt, az elkövetés után pedig igyekezett a ráutaló nyomokat és eszközöket eltüntetni. A vádlott a cselekmény során tudatában volt annak, hogy a sértett alszik, tisztában volt rossz fizikai és egészségügyi állapotával, ismerte az alkoholfogyasztás és a kihűlés összefüggéseit, tehát ok-okozati összefüggés volt a vádlott cselekvősége és a sértett halála között.
A büntetéskiszabás során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, azt, hogy a vádlott a vádbeli időpontban enyhe fokban korlátozott volt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az ennek megfelelő cselekvésben, továbbá a ténybeli beismerést, a megbánást, a sértetti közrehatást.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetése súlyosítása, a vádlott és védője eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése céljából jelentettek be fellebbezést.
Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság perrendszerűen folytatta le az eljárást. A bizonyítékokat is túlnyomórészt helyesen értékelte, a tényállás kisebb megalapozatlansági hibái, hiányosságai az ügyiratok tartalma alapján kiküszöbölhetőek voltak.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményként aggálytalanul megállapítható volt, hogy a hosszú ideje hajléktalanként élő, számos betegséggel is küzdő sértett halálát nem természetes betegségei, hanem a kihűlés okozta, melyhez a vádlott magatartása, a 3-4 fokos hidegben az utcán alvó sértettnek egy vödör – mintegy öt liter – hideg vízzel való leöntése nagy mértékben hozzájárult.
A fagypont közeli hőmérsékleten az éjszakát egyedül az utcán töltő, járásban korlátozott, száraz ruhával nem rendelkező, az elalvása és leöntése előtt rövid idővel is már zavartan viselkedő sértett esetében a vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy cselekménye a sértett kihűlését és a halálát okozhatja. Nem volt feltárható olyan körülmény, melyre figyelemmel a vádlott akár könnyelműen bizakodhatott volna abban, hogy a kihűlés nem fog bekövetkezni, vagy a sértett akár az önmentésre (meleg helyre húzódásra, ruházata lecserélésére stb.) képes lesz, hiszen az említett körülményekkel maga is tisztában volt, de észlelnie kellett azt is, hogy a sértett a vízzel történő leöntésre sem reagált, ennek ellenére a vádlott a helyszínről eltávozott, a halál esetleges bekövetésével szemben közömbös volt, abba legalábbis belenyugodott.
Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekményét is törvényesen minősítette.
Enyhítő körülményként kellett értékelni a vádlott elkövetéskori pszichés állapotát, amely korlátozta abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyes következményeit felismerje, illetve, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időt, melynek nyomatékát azonban csökkentette a bűncselekmény tárgyi súlya. Ugyancsak enyhítő körülmény, hogy a vádlott beismerte és megbánta tettét. Az enyhítő körülmények nyomatéka miatt az ítélőtábla egyetértett a törvényszék azon álláspontjával, hogy az enyhítő szakasz alkalmazása indokolt, azonban a kiszabott fő- és mellékbüntetés tartama enyhe, nem igazodik a befejezett, élet elleni bűncselekmény tárgyi súlyához, és nem szolgálja megfelelően az általános megelőzési célokat, ezért a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 5-5 évre súlyosította. A másodfokú bíróság azonban lehetőséget látott a szabadságvesztés büntetés eggyel enyhébb végrehajtási fokozatának meghatározására a vádlott egészségi állapotára figyelemmel. A vádlottat a feltételes szabadság lehetőségéből kizáró, kötelező törvényi előíráson alapuló rendelkezésen nem változtatott.
