Egy sárisápi férfi szexuálisan bántalmazott egy tízéves kislányt, majd megpróbálta őt megölni

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki fojtogatott és szexuálisan bántalmazott egy gyermeket. 

A vádirat szerint a férfi még tavaly februárban, Sárisáp temetőjének közelében találkozott a 10. életévét be nem töltött sértettel. Az elkövető magával vitte a kislányt a közelben lévő kietlen területre, és ott - mivel a sértett ellenállt - fojtogatni kezdte, majd szexuálisan bántalmazta. Ezután a férfi egy kötéllel fojtogatta a gyermeket, akinek ellenállása miatt a férfi felhagyott a cselekményével. A vádlott a sértettel együtt elindult azért, hogy magával vigye az otthonába. Ekkor a kislány keresésére indulók észrevették az elkövetőt és a gyermeket, mire a férfi elmenekült.

A gyermek megtalálása után hajtóvadászat indult a börtönből szabadult férfi ellen, akit végül Tokodon, Sárisáptól nagyjából kilenc kilométerre kaptak el. S. Zsolt beismerte a bűnösségét az elfogása után, és azzal magyarázta a tettét, hogy megkívánta a kislányt.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a letartóztatásban lévő férfit 23 év fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, valamint indítványozta, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.