Égett a szomszéd háza – segítségnyújtás helyett élőben közvetítette a tragédiát egy baranyai férfi

A Siklósi Járási Ügyészség többek között segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki - a vád szerint - egy lakástűznél a segítségnyújtás helyett élő közvetítést osztott meg közösségi felületén.

A vádirat szerint a férfi egy baranyai faluban élt. 2025 januárjában a szomszédjának háza kigyulladt, a szobában tartózkodó sértett ruhája lángra kapott, a sértett alsó végtagjai megégtek. Az égő helyiségből sikerült kimenekülnie, majd a lángra kapott ruhát levette. 

A házból kimenekült a sértett felesége és két gyermeke is, majd segítségért kiabáltak. A helyszínre több szomszéd is érkezett, akik segítettek a tűz eloltásában.

A vádlott a tűz keletkezését követően rövid időn belül a helyszínre érkezett, ahol észlelte a tüzet és a sérült állapotát, azonban nem nyújtott semmilyen módon segítséget neki. A mentők és a tűzoltók kiérkezéséig a megégett sérült többször összeesett, földre rogyott, illetve több alkalommal is megindult az égő ház irányába.

A helyszínen a sértett mellett tartózkodó vádlott azonban továbbra sem nyújtott segítséget a megsérült személynek.

A férfi a rendőrség, illetve a tűzoltóság kiérkezését követően is folytatta az élő közvetítést mobiltelefonján keresztül, amely során sérelmezte, hogy a beavatkozó járművek akadályozzák a felvétel készítését. Amikor a mentők a helyszínre érkeztek, a mentőtiszt felszólította a mobiltelefonnal felvételt készítő személyeket, hogy a videózás helyett nyújtsanak segítséget, azonban a vádlott a közvetítést tovább folytatta, és a mentőtisztet sértegette.

A férfi folyamatos élő adásban közvetítette, amint a súlyos égési sérüléseket szenvedett, alsóneműre vetkőztetett sértettet a mentősök hordágyra fektetik, majd a mentőbe helyezik.

A férfi a hatóságok kiérkezéséig a tőle elvárható segítséget a sértett részére nem nyújtotta, illetve az élő közvetítés során a sértett személyes adatait, képmását jogosulatlanul kezelte, azt nyilvánosságra hozta.

Az ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása, illetve személyes adattal visszaélés vétségével vádolja. (Fotó: Illusztráció)