50 ezer forint lehet egy szavazat ára? Súlyos állításokat tett Magyar Péter a választásról

„Van annak egy diszkrét bája, amikor egy politikai-gazdasági maffia feje azért vádol másokat bűncselekmény elkövetésével, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet a minisztere vállalhatatlan mondatairól” – írta Orbán Viktornak címzett hétfői Facebook-posztjában Magya Péter. 

Az ügy előzménye, hogy Orbán Viktor a minap a közösségi oldalán azzal vádolta meg Tisza Pártot, hogy „bűnözőket” vezényeltek a gyöngyösi Lázárinfóra, hogy megfélemlítsék és zaklassák az oda érkező fideszeseket. Azóta megszólalt egy roma származású családanya is, aki részt vett Lázár János eseményén. Azt mondta, soha nem követett el bűncselekményt, rendesen neveli a gyerekeit, és hogy őt senki nem vezényelte az építési és közlekedési miniszter fórumára - írta a Népszava.

A Tisza Párt elnöke „gusztustalannak” nevezte, hogy éppen őket vádolják utaztatással és lefizetéssel. „Mi nem bíztunk meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre és nem is fizettünk senkinek semmit. Nem mi vagyunk azok sem, akik a 2022-es választáson 20 ezer forintért vásároltuk a szavazatokat és nem a Tisza az a párt, amely a mostani választásra több milliárd forintot szán szavazatvásárlásra és a láncszavazás megszervezésére” – állította Magyar Péter.

A pártelnök úgy tudja, idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”, és arról is írt, hogy „már sikerült leosztani a helyi intéző embereknek 50-50 millió forintot a szervezésre”, erre azonban bizonyítékot egyelőre nem szolgáltatott. Magyar Péter posztjában azt ígérte, hogy ott lesznek minden szavazókörnél és minden bűncselekményt rögzíteni fognak. „A négy évvel ezelőtti trükkök és bűncselekmények most nem fognak működni. (...) Megköszönnénk, ha nem fenyegetnék sem a közmunkásokat, sem a közalkalmazottakat, és nem kényszerítenék őket a szavazólapjuk lefotózására! A választások illegális befolyásolása súlyos bűncselekmény” – zárta bejegyzését.