A nyomozó ügyészség vádirata alapján a bíróság újabb 37 vádlott esetében hozott bűnösséget megállapító ítéletet az elmúlt év utolsó napján, míg 12 volt pénzügyőrt már az eljárás korábbi szakaszában elítéltek hivatali vesztegetés miatt.
A vádirati tényállással megegyező ítélet lényege szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között, a külföldi gépjárművezetőktől rendszeresen fogadtak el öt és száz euró közötti összeget, amely vesztegetési pénzből a vezetők is részesültek.
A Szegedi Törvényszék a 2025. december 31. napján hozott ítéletében 25 vádlottat letöltendő (összesen csaknem 100 év) börtönbüntetésre, míg 12 személyt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztére ítélt. A szabadságvesztés büntetések mellett vagyonelkobzás, közügyektől eltiltás, és pénzbüntetés is kiszabásra került.
A legsúlyosabb börtönbüntetés 6 év 10 hónap, amelyet vezető beosztású hivatalos személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt szabott ki a bíróság.
Az ítélet ellen az ügyészség a 37 vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést – többek között – hosszabb tartamú szabadságvesztések kiszabása, illetve a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztések helyett végrehajtandó szabadságvesztések kiszabása érdekében.
A több évig tartó bírósági eljárás során további 12 vádlott ügyében született 2022 és 2025 között – részben már jogerőre emelkedett – ítélet az előkészítő üléseken, valamint a tárgyalásokon. A bíróság ezen esetekben is szabadságvesztés büntetést szabott ki, a vádlottak többségét – egyebek mellett – 3 évtől 6 évig terjedő végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték.
