Már embereken tesztelik a gyógyszert, amely segíthet újranöveszteni a fogakat

Egy átlagos felnőtt emberi testben 206 csont található, amelyek a kalcium, a különböző ásványi anyagok és a kollagén együtteséből állnak. A csontok egészség kulcsfontosságú az ember számára, hiszen ez adja a vázát az egész szervezetnek, így nem csoda, hogy van egy különleges képességük is: ha eltörnek, képesek regenerálódni, akár úgy is, hogy egy részük „visszanő”.

A fogakból azonban már hiányzik ez a tulajdonság - írja a HVG. Bár – a zománcnak köszönhetően – ezek is legalább annyira kemények, mint a csont, ha eltörnek vagy kihúzza őket az orvos, nem tudnak meggyógyulni és újra kinőni. A szakemberek régóta foglalkoznak már azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne ezen változtatni, eddig azonban nem találtak erre hatékony megoldást.

Ezen most japán kutatók változtathatnak. Az oszakai Kitano Kórház tudósai 2024 szeptembere óta kísérleteznek egy olyan eljárással, amit beszedve az ember foga képes lehet újra kinőni. A megoldásuk az USAG-1 (Uterine sensitization–associated gene-1) nevű fehérjével kapcsolatos kutatásokon alapszik: erről korábban már kimutatták, hogy gátolja a fogak növekedését az egerekben és a görényekben is.

2021-ben a Kiotói Egyetem tudósai felfedeztek egy monoklonális antitestet – egy olyan antitestet, amelyet általában a rák elleni küzdelemben használnak –, amely képes megzavarni az USAG-1 és a csont morfogenetikus protein (BMP) nevű molekulák közötti kölcsönhatást. A kutatók azt tudták, hogy ez jótékony hatással van a fogak növekedésére, azt viszont nem, hogy ez vajon elegendő lesz-e a sikerhez – írja a Popular Mechanics.

A lap szerint az igazán izgalmas rész csak most kezdődik: a 11 hónapos vizsgálatba összesen 30, 30 és 64 év közötti férfit vonnak be, akik mindegyikének hiányzik legalább egy foga. A kifejlesztett gyógyszert intravénásan adják be nekik, hogy bizonyítsák hatékonyságát és biztonságosságát. A korábbi állatkísérletekben nem jelentkeztek mellékhatások, így a szakemberek bíznak benne, hogy ezúttal sem kell ilyesmivel számolni.

Ha a vizsgálat pozitív eredményt hoz, akkor a kutatók azt remélik, hogy 2030-ra forgalomba kerülhet a fognövesztő gyógyszer.