Kenyeret és üdítőt lopott egy dédmama és egy nagymama a nyolcéves unokájával Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két nővel szemben, akik - a vád szerint - tevékenyen bevonták a kiskorú családtagot a bolti lopásokba. A két asszony beismerte a bűnösségét, és azzal magyarázta a tettét, hogy szükségük volt az élelmiszerekre. 

A vád lényege szerint anya és lánya négy alkalommal loptak különböző kaposvári üzletekből, amelyekből kétszer a fiatalabb nő nyolc éves unokáját is magukkal vitték.

A vádlottak az egyik áruházban elhatározták, hogy élelmiszert lopnak el a gyermek „segítségével”, ezért az eladótéren kívül rájuk váró sértettet behívták a bejáratnál lévő pékáru részleghez. A dédmama ekkor két kenyeret adott a sértettnek, aki a bevásárló kocsik részére kialakított kapun átbújt, így fizetés nélkül vitte ki a termékeket az üzletből.

A terheltek a gyermekkel ezt követően egy benzinkúti shopba tértek be, majd a bejárat közelében a nagymama három palack üdítőt adogatott a sértett ölébe és magához is ugyanennyit vett, aztán fizetés nélkül sietve távoztak a boltból.

A vádlottak azzal, hogy unokájukat lopások elkövetésére bírták rá és abban ők is részt vettek, nemcsak a vagyon elleni bűncselekményeket, hanem az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő kiskorú veszélyeztetését is megvalósították. 

Az ügyészség a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában – halmazati büntetésül – felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a terheltekkel szemben.