Az egyenruhások hamar azonosították a díler felső kapcsolatát a 30 éves K. István személyében, aki széles vásárlói körét szolgálta ki – 1–100 gramm között – az illegális szerrel Gödöllő vonzáskörzetében.
A rendőrség közleménye szerint itt azonban még nem ért véget a történet, ugyanis a nyomozók tovább göngyölítették a szálakat, és eljutottak a 21 éves F. Alexig, aki a mintegy 40 fős vevői körének már többkilós mennyiségben is adott át a tiltott anyagból. A férfi másokat is bevont a bizniszbe. Az anyag átadásához bizalmi embereit vette igénybe, és futárként használta őket. Az egyikük a 36 éves L. Kristóf volt, aki társtettesként működött közre. F. Alex a bűncselekményből szerzett vagyont úgy próbálta elrejteni, hogy nagyobb értékű autókat vásárolt, és a rokonai nevére íratta.
A rolót január 6-án húzták le, ugyanis a Pest vármegyei rendőrök aznap tíz helyszínen – többek közt Isaszegen és Kerepesen – jelentek meg, valamint több fogyasztót is elfogtak, majd az ingatlanjaikban kutatást tartottak.
A nyomozók a drog adagolásához szükséges digitális mérlegeket találtak, de lefoglaltak több mint 3 millió forintot, mintegy 4 ezer eurót és két nagyobb értékű autót is.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a négy díler ellen kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást, és az akciót követően őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte F. Alex és K. István letartóztatását, valamint L. Kristóf bűnügyi felügyeletét. L. Renátó szabadlábon védekezhet.