Betörte egy kínai étterem ajtaját és pénzt vitt el – ismeretlen tettest keresnek a rendőrök

A Győri Rendőrkapitányságfolytat büntetőeljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2026. január 1-jén 15 óra 30 perc körül Győrben, a Jókai úton található kínai étterem ajtóüvegét betörte, a résen keresztül az étterembe bement, ahonnét üdítőt, illetve a pénztárgép kasszájából pénzt lopott el. A bűncselekménnyel összesen mintegy 170 ezer forint kárt okozott.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.