Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a régi elérési útvonalak továbbra is élnek, a korábbi címeket átirányították az új webhelyre, így minden utas automatikusan az új szolgáltatásokhoz férhet hozzá.
A közleményben felidézték, hogy az év elején tett miniszteri 10 vállalás egyike a közlekedési társaság új okostelefon-alkalmazásának elindítása, azóta a MÁVPlusz applikáció fejlesztése folyamatos, és újabb szolgáltatásokkal bővül.
Kiemelték, hogy az utasok több valós idejű adattal rendelkező térképes felülettel találkozhatnak a járatinformációs oldalon.
A különböző vonatnemek a térképen egyedi vizuális megkülönböztetést kaptak, a vonatokat jelölő sötétkék piktogram köré a vonatnemre jellemző körvonal jelenik meg, például InterCity esetén sötétkék szín, vagy zónázó vonat esetén sárga. A járműikon jobb felső sarkában látható piros pont egyértelműen mutatja, ha a járat késési biztosítással kompenzált - részletezték.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy útvonalat mobiltelefonon a MÁVPlusz alkalmazással érdemes tervezni, de weboldalon is lehetséges. A weboldalon a menetrendek menüpontban bármely járat, viszonylat menetrendje kereshető. Lehet szűrni viszonylatszám, járatszám, szolgáltató - például MÁV, HÉV, GYSEV, BKK, vagy helyi szolgáltatók -, vagy modalitás - busz, vonat - szerint is. (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
