Egy 79 éves férfit fogtak el Mátraverebélyben, aki kábítószert árusított, és azzal fizetett a házimunkában segítőknek is - közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Buda Gábor ismertette: a nyugdíjas férfi tavaly naponta adott el drogot helyi ismerőseinek, emellett a ház körüli munkákért is tiltott szerrel törlesztett nőismerőseinek, akik mostak, főztek, takarítottak az özvegy férfi lakóházában.
Hozzátette, a rendőrök az elmúlt időszakban többször intézkedtek olyan fogyasztókkal szemben, akiknél megtalálták a férfitől származó kábítószert.
A nyugdíjas dílert november 28-án lakásán fogták el a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai szakértői véleményekkel és tanúvallomásokkal megalapozott nyomozás eredményeként. Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt - közölte a szóvivő.
