Őrizetbe vették a szolnoki emberölés elkövetőjét

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként. A rendőrök kezdeményezik letartóztatását.

Egy szolnoki lakásban holtan találtak egy nőt november 13-án hajnalban. A megalapozott gyanú szerint az elhunyt fiatal nővel szóváltást követően volt élettársa végzett. A helyszínről állították elő a 22 éves férfit, majd a nyomozók emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.  

A nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezik letartóztatását.