A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a 40 éves férfit, aki egy évvel ezelőtt végzett áldozatával Tápiószőlősön.
A gyanú szerint K. György 2024 októberében ment be egy 72 éves férfi tápiószőlősi házába, ahol egy ismeretlen eszközzel többször fejbe vágta a sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az áldozatra egyik ismerőse talált rá másnap, aki segíteni ment a férfihoz a házimunkában. A bejárati ajtót zárva találta, és mivel hang sem szűrődtek ki az épületből, bemászott az egyik ablakon.
Amint kiderült, hogy gyilkosság történt, a nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Szemlét tartottak, és nyomokat rögzítettek a helyszínen. Az elmúlt hónapokban több mint 40 tanút hallgattak ki. Közben elemezték az információkat is, melynek köszönhetően egy olyan csoport került a látókörükbe, amelynek tagjai rendszeresen jártak a későbbi sértetthez. A társaságból több ember ellen indult már eljárás erőszakos jellegű cselekmények miatt, valamint akadtak köztük olyanok is, akik bizonyíthatóan kábítószer-fogyasztók. Hasmar fény derült arra is, hogy 2024 nyarán a társaságban szóba került az idős férfi anyagi helyzete.
Ahogy a nyomozók göngyölítették fel a szálakat, úgy szűkült folyamatosan a lehetséges elkövetők köre, mígnem egy kihallgatáson K. György végül elismerte, hogy ő ölte meg a férfit. Elmondása szerint egy féltékenységből adódó veszekedés közben meglökte áldozatát, amitől az elesett, és beütötte a fejét, majd egy kőműveskalapáccsal, utána pedig egy fejszével is fejbe vágta az addigra eszméletlen sértettet.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki K. Györgyöt, őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
