Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztályának vezetője hétfőn a fővárosban, sajtótájékoztatón.
Fülöp Gergely elmondta: péntekről szombatra virradó éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen zajlott egy nagyszabású rendőri akció. Ez nem egy ad hoc módon kiválasztott szórakozóhely volt, hanem egy kábítószer-kereskedelem miatt már folyamatban lévő eljárássorozat egyik állomása - közölte.
Mint elmondta, ebben az ügyben kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, akinek a letartóztatását a bíróság már elrendelte. Az eljárás során körülbelül öt kilogramm, különböző típusú kábítószert foglaltak le, ezek feketepiaci értéke nagyjából 55 millió forint.
A rendőrség ezen eljárás nyomán jutott el ahhoz szórakozóhelyhez, amellyel kapcsolatban egyébként több lakossági bejelentést is kaptak kábítószer-fogyasztás és birtoklás miatt - közölte Fülöp Gergely.
Simó Szilveszter, a BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztály megbízott vezetője elmondta: november 8-án 00.55-kor jelente meg a rendőrök a belvárosi szórakozóhelyen, majd intézkedés alá vonták az ott szórakozókat, illetve a vendéglátóegység személyzetét. Az ellenőrzés során igazoltattak és a ruházatokat is átvizsgáltak.
A ruházatátvizsgálást követően az ott tartózkodókat a helyszínen egészségügyi személyzet vizsgálta meg, és klinikai tünetek alapján döntöttek a vizeletminta-vételről, amelyet a BRFK II. kerületi Gyorskocsi utcai épületében végeztek el - közölte.
Simó Szilveszter tájékoztatása szerint az igazoltatás során a szórakozóhelyen 211 embert vontak ellenőrzés alá, közülük 49-en estek át vizeletgyorsteszten, és végül 16 emberrel szemben indítottak büntetőeljárást kábítószer-birtoklás miatt.
A pozitív gyorsteszt eredményei szerint tizenegy ember tesztje kokainra, kettőé THC-ra, egy emberé amfetaminra, egy másiké kokainra, THC-ra és amfetaminra, egy harmadik tesztje pedig kokainra és THC-ra volt pozitív.
A tizenhat érintett embert nem vették őrizetbe, mindegyikük szabadlábon védekezik. Közülük három nő és tizenhárom férfi. Nemzetiségük szerint kettő török, egy spanyol, egy izraeli a többi tizenkettő pedig magyar állampolgár - közölte.
Simó Szilveszter beszámolt arról is, hogy a szórakozóhely területén, a tánctéren, a pultok előtt összesen tizennégy darab kisméretű simítózáras nejlonzacskót találtak eldobálva, amelyek kábítószert vagy annak maradványait tartalmazták. Ezekről megállapították, hogy azok "kokainfajtájú" kábítószerek. Az eldobált zacskók ügyében ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem miatt indítottak büntetőeljárást.
Kérdésekre válaszolva Fülöp Gergely elmondta: olyan embereket állítottak elő, akiknél - a helyszínen lévő orvosok az elsődleges szakvéleménye alapján - felmerült, hogy kábítószert fogyaszthattak. Az ilyen emberek viselkedése szélsőségesen egyik pillanatról a másikra is megváltozhat, és éppen ezért a rendőrségi törvénynek megfelelően mind az önkárosítás, mind a támadás megelőzése, tehát a biztonság érdekében használtak bilincseket.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért szólították fel a jelenlévőket, hogy ne készítsenek felvételeket a mobiltelefonjaikkal, kiemelte: egy szórakozóhelyen zajló ellenőrzés során az összes ottlévő ember intézkedés alá vont személynek minősült. Az intézkedés alá vont személyeknek követniük kell a rendőrök utasításait, így azt a felszólítást is, hogy ne készítsenek felvételt az intézkedésről. Ennek indokai között sorolta, hogy zárt, viszonylag szűk helyen, nagy tömegben intézkedtek a rendőrök, és "az ember arcába" nyomott mobiltelefon, akár vakuval használva elvonja az intézkedők figyelmét. Továbbá - mint mondta - azt sem tudták, hogy kivel szemben intézkednek, felmerült, hogy akár később kábítószer-terjesztő is lehet közöttük, és azt sem akarták, hogy olyan felvételek "menjenek ki", amelyek esetleg segítheti a későbbi bűntársakat.
Fülöp Gergely kérdésre válaszolva jogszerűnek nevezte a rendőrök felszólítását.
Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: Magyarországon a kábítószerekkel szemben zéró tolerancia van, és jelen esetben olyan bűnügyi információk voltak, amelyeknek a szálai az érintett szórakozóhelyhez vezettek. Amikor bűnügyi információk vannak hivatalból üldözendő bűncselekmények esetén, akkor a rendőrségnek intézkedési kötelezettsége van. Ennek az intézkedési kötelezettségnek tettek eleget. A fókuszban természetesen nem a kábítószer-fogyasztók, hanem a kábítószer-terjesztők állnak - hangsúlyozta.
Fülöp Gergely azt mondta: "ebben az esetben itt és most" fogyasztókat tudtak eljárás alá vonni, azonban kábítószer-kereskedelem miatt is indult egy újabb eljárás a már folyamatban lévő eljárás mellett. Megjegyezte, nem egyszer a kábítószer-terjesztőkhöz a fogyasztókon keresztül vezet az út.
Megismételte, a helyszínen orvosok végezték a vizsgálatokat, nem rendőrök. Abban az esetben, amikor a komplex klinikai tünetegyüttes alapján az orvos azt állapította meg, hogy felmerülhet kábítószer-fogyasztás gyanúja, akkor az illetőt előállították.
Hangsúlyozta, a megjelent hírekkel ellentétben nem csak pulzusvizsgálatról volt szó. A vizsgálatok részét képezte a pulzus- és a pupillavizsgálat, de figyelmet fordítottak a viselkedésre, verejtékezésre, és akár a nyelvszárazságra is. (MTI)
_1.jpg)