Meglepő dolgot állított az anya, akinek az újszülött fiát holtan találták meg a mosógépben

A bíróság döntése alapján nem helyezik előzetes letartóztatásba azt a vietnami nőt, akinek a pozsonyi lakásában egy halott újszülöttet találtak a mosógépben - írta a Paraméter.

A vietnami nőt október 14-én erős vérzéssel láttak el az egyik pozsonyi kórházban, az orvosokat viszont ez nyugtalanította, ezért értesítették a rendőrséget. Miután a járőrök a nő lakásához értek a Nobelová utcában, odabent egy újszülött kisfiú holttestére bukkantak a mosógépben – egy rongyba volt bebugyolálva.

A történtek után őrizetbe vették az apát, a kihallgatás és a szükséges műveletek elvégzése után viszont szabadon engedték.

A rendőrség újszülött sérelmére elkövetett emberölés ügyében indított eljárást a nő ellen, amiért 4-től 8 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki. Az ügyész emellett indítványozta a nő vizsgálati fogságba helyezését is.

A hatóságok szerint minden körülmény arra utal, hogy a gyermek halála nem természetes módon következett be. Ugyanakkor a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében nem áll fenn a szökés veszélye, mivel Szlovákiában él a családjával, négy gyermeket nevel, és az útlevelét már korábban átadta a hatóságoknak.

A tárgyaláson a nő azzal védekezett, hogy nem tudott a terhességéről, csak a szülés pillanatában jött rá, mi történik. Azt állította, gyenge volt, sok vért vesztett, és nem emlékszik pontosan, mi történt a fürdőszobában. Nem tagadta, hogy a szülés után a gyermeket törülközőbe csomagolta, majd a mosógépbe tette, de nem tudta megmagyarázni, hogy miért tette mindezt.