A próbakör közben kilökte az eladót a kocsiból, majd elhajtott az autóval

A Kecskeméti Járásbíróság 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 25 éves szegedi férfit, akivel szemben rablás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az ügy lényege szerint a sértett egy közösségi oldalon autóeladási hirdetést tett közzé, amelyre a vádlott jelentkezett. A két férfi Tiszakécskén találkozott, ahol a gépjármű megtekintése után abban állapodtak meg, hogy ha a vádlott a próbakör során mindent rendben talál, megvásárolja az autót. A vételárban is megegyeztek.

Ezt követően elindultak a próbakörre; a járművet a vádlott vezette, mellette ült a sértett. Menet közben a vádlott jelezte, hogy zajt hall a bal hátsó kerék felől, amit a sértett nem érzékelt, ezért félreálltak. A vádlott felszólította a sértettet, hogy nyissa ki az ajtót, és hallgassa meg a zajt. A sértett ekkor a jobb első ajtót nyitotta ki, ám a vádlott kilökte őt az autóból, majd nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.

A sértett a betonútra esett, de nem szenvedett sérülést. A rendőrség még aznap megtalálta a gépkocsit és a vádlottat is, így a rablással okozott kár megtérült.

Az ítélet nem jogerős.