Az Igazságügyi Minisztérium vizsgálati jelentést készített a Szőlő utcai javítóintézetben feltártakkal kapcsolatban indult büntetőeljárásról és azzal összefüggő sajtóban megjelent, majd politikai szereplők által megfogalmazott állításokról. A sajtóban majd ezt követően az Országgyűlés plenáris ülésén olyan állítások hangzottak el, amelyek szerint a Szőlő utcai javítóintézetből lányokat és fiúkat szállítottak kormánytagoknak.
A Kormány zéró toleranciát hirdetett a gyermekekkel, fiatalkorúakkal szembeni bűncselekmények bűnelkövetőkkel szemben. Erre tekintettel biztosított a Kormány a Nemezti Védelmi Szolgálat számára olyan jogköröket, amely keretében a gyermekvédelmi rendszer valamennyi dolgozójának fedhetetlen életvitelére vonatkozó vizsgálatokat elvégezze. A jelentésben szereplő cselekményekre éppen az Nemzeti Védelmi Szolgálat által elvégzett vizsgálat eredményeképpen derült fény és indult büntetőeljárás.
A vizsgálat a Nemzeti Nyomozóiroda és az Alkotmányvédelmi Hivatal által biztosított információk és adatok felhasználásával készült.
A FOLYAMATBAN LÉVŐ BÜNTETŐÜGY TÉNYEI
1. A Budapesti Javítóintézet (továbbiakban Szőlő utcai javítóintézet) feladata a bíróságok által letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúk számára javítóintézeti ellátás és nevelés biztosítása. A javítóintézet – a köznyelvben fiatalkorúak börtöne – olyan intézet, amely 12-18 éves korú bűntetőeljárásban terheltként szereplő fiatalok nevelését végzi. A Szőlő utcai javítóintézetben kizárólag fiúk javítóintézeti ellátását végzik.
2. A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben büntető eljárás zajlik, az eljárásban eddig feltárt adatok alapján fiatalkorú személy sem sértettként sem elkövetőként nem érintett.
3. A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben azért indult eljárás mert az intézetben több nagykorú, huszonéves nőt alkalmazott, akik a gyanú szerint az ő tudtával vagy szervezésében prostitúciós tevékenységet folytattak, amiből az igazgató anyagi hasznot húzhatott.
4. A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével kapcsolatos ügy alapjául egy átfogó, a bűncselekmény alapos gyanúját felvető titkos információgyűjtést is magában foglaló eljárás szolgált.
5. Sem az ügy feltárása, sem a folyamatban lévő büntetőeljárás során sem politikus, sem kormánytag érintettsége nem merült fel.
A BÜNTETŐÜGY ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ ESET NYILVÁNOSSÁGBAN MEGJELENT POLITIKAI TARTALMÚ ÉS CÉLZATÚ ÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATBAN FELTÁRT INFORMÁCIÓK
A büntetőüggyel kapcsolatban megjelent állítások időrendje, a megszólalók személye alapján alappal feltételezhető, hogy egy összehangolt, előre megtervezett, ténybeli alapokat nélkülöző kampány zajlik, amelynek célja a Kormány cselekvőképességének korlátozása.
A megjelent állítások időrendje a következő.
2025.09.08.
Politikai szereplőkre, kormánytagokra vonatkozó állítások elsőként Kuslits Gábortól hangzanak el. Kuslits Gábor Válasz Online-nak adott interjújában névtelenül kormányzati politikusokat vádol meg pedofíliával a Szőlő utcai ügy kapcsán.
Jámbor András a Válasz Online cikk megjelenésének napján, szeptember 8-án délután közzétett egy videót a témában, amellyel összefoglalja az interjú – politikai szempontból vett – lényegét és arra kéri a követőit, hogy támogassák a gyermekvédelmi rendszer reformját érintő javaslatát.
2025.09.09.
Jámbor András ezt követően másnap is két posztban foglalkozott a témával, a második napi videós tartalmat – amely arról szól, hogy Orbán Viktor Kötcsén még a gyerekek megvédéséről beszélt, másnapra pedig kiderült, hogy hazudott – egyértelműen ugyanott és ugyanazon a napon készítették el, mint az elsőt.
2025.09.12.
Jámbor 10:51-kor Facebook oldalán bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. Jámbor András a cikk szeptember 8-i megjelenése óta (leszámítva a Józsefvárosi időközi választás előtti közvetlen, pár napos időszakot, szeptember 18-21 között) minden nap posztol, vagy megoszt egy általa készített videót a témáról, tehát egyértelműen napirenden tartja azt. Volt olyan nap, amikor kizárólag ebben a témában osztott meg tartalmat.
Dobrev Klára egy videóban nem sokkal Jámbor András után jelentette be, hogy ők is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik (a DK egészen eddig nem szólalt meg a témában).
Molnár Áron színművész a Gyűlöletbeszéd elleni tüntetést promótáló videójában a fenti állításokat felerősítő állításokat tesz.
Vályi István a Total Car volt újságírója facebook oldalán közzéteszi azt a videót, amit másnap Káncz Csaba geopolitikai szakértő megoszt a facebook-oldalán
2025.09.13.
Káncz Csaba József facebook-posztban - tényekkel alá nem támasztott állításokban - utal Juhász politikai kapcsolataira és tevékenységére. Káncz posztját követően lepték el a Facebookot a további bejegyzések. Többek között Erdei Sándor Zsolt (Rokker Zsolti) és Dr. Dániel Péter is posztolt a témában, de a legfelkapotabb poszt 5500 megosztással Vass Bélához köthető, aki a TalpraTúr Tisza Sziget Mezőtúr csoportképén, illetve önkéntesként több tiszás képen is szerepel és nagyon sok tiszás posztot oszt meg.
2025.09.15.
Barabás Richárd a Párbeszéd társelnöke a facebookon nyílt levelet tett közzé Orbán Viktornak címezve.
2025.09.16.
Dobrev Klára nyílt levelet írt Pintér Sándor Belügyminiszternek, amelyben a pedofil botrány kivizsgálását sürgette.
A megjelent állításokkal kapcsolatos tények a következők:
1. A folyamatban lévő büntetőeljárás keretében Kuslits Gábor és Káncz Csaba tanúként meghallgatásra kerültek és tanúvallomást tettek.
2. Kuslits Gábor tanúkénti meghallgatásán a korábban adott interjújában megfogalmazott állításokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a sajtóban megjelent politikusok nevét ő sehol és semmikor nem mondta. Elmondása szerint az állítását szóbeszédre alapozta.
Megjegyzés: Kuslits Gábornak 2022. május 17-től kapott megbízást a Kossuth Lajos Gyermekotthon intézményvezetői feladatainak ellátására. Ezt követően 2022. október 16-án az intézményvezetői feladatok ellátására szóló helyettesítési megbízást a munkáltató visszavonta. A Gyermekotthonban betöltött közalkalmazotti jogviszonyát a felek 2022. október 31. napjával közös megegyezés keretében megszüntették.
3. Káncz Csaba tanúkihallgatása során azt állította, konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik, arra a kérdésre, honnan van információja azt válaszolta, hogy egy országosan ismert befolyásos politikai család befolyásos tagja mondta ezt neki. Arra hivatkozva, hogy a privátbankár újságírója, a nevet nem volt hajlandó elmondani. Tette ezt annak ellenére, hogy Facebook bejegyzését nyilvánvalóan nem újságírói minőségében, hanem magánszemélyként tette.
Megjegyzés: Káncz Csaba 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége gazdasági tanácsosa volt. Vizsgálata során felmerült, hogy a szövetségi rendszerhez köthető ellenérdekelt (brit) titkosszolgálat hírszerző tevékenységét támogathatja. Káncz 2015-2017-es időszakban (megszakításokkal) a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének (Molnár Zsolt, MSZP) tanácsadójaként a zárt üléseken is rendszeresen részt vett.
A Kánczhoz köthető bankszámla pénzforgalmi adatainak 2016-os vizsgálata során megállapítást nyert, hogy 2012. szeptember és 2016 között 12 alkalommal történt különböző összegű utalás a brit hírszerző szolgálgat (MI6) volt munkatársai által alapított, üzleti hírszerzéssel foglalkozó vállalkozás részéről.
4. A kormánytagok és a kormánypártok feljelentést tettek és tesznek, valamint minden rágalmazóval szemben jogi eljárást indítanak.
5. A vizsgálat a Kormánnyal szembeni, szervezett, összehangolt akció további összefüggéseinek feltárása érdekében folytatódik.
