Napokon keresztül bántalmazta kéthetes csecsemőjét egy anya, mert idegesítette a gyermek sírása

A Szombathelyi Törvényszék az elsőrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, a másodrendű vádlottat pedig kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek.

Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott 2024 áprilisában a kéthetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta. A vádlottat idegesítette a gyermek sírása, ezért legalább három alkalommal, közepes erővel megrázta, melynek során a csecsemő feje előre-hátra, illetve jobbra-balra csapódott. A szombathelyi nő több alkalommal befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba. A kisebb sérülések mellett a kiskorú sértett koponyájában a rázások következtében bevérzések alakultak ki, az ún. megrázott csecsemő szindróma következtében életveszélyes állapotba került és maradandó neurológiai károsodást szenvedett el. A gyermeknél a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy a vádlott őt orvoshoz vitte, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült. 

Az ügyben eljáró bíró szavai szerint a gyermek soha nem fog tudni beszélni, járni, látni, a kiterjedt agyi területek elhalása miatt soha nem lesz képes önmaga ellátására, ágyban fekvő betegként 24 órás felügyeletet és ápolást igényel. Hosszútávú túlélési esélyei minimálisak.

A másodrendű vádlott a kiskorú bántalmazását észlelte ugyan, de nem akadályozta meg a nő gyermeke felé irányuló erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy a védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól sem. A férfi ezzel a kiskorú sértett testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.

A bíróság az elsőrendű vádlottat 5 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, a másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíróság kimondta, hogy az elsőrendű vádlott feltéeteles szaabdságra nem bocsátható. A bíróság másodrendű vádlottat 5 év időtartamra eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A bíróság mindkét vádlott szülői felügyeleti jogát a sértett gyermek vonatkozásában megszüntette.

Az ítélettel szemben az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, a döntés csak a másodrendű vádlott vonatkozásában emelkedett jogerőre.