Megfojtotta az alvó feleségét, miközben a másfél éves gyermekük a lakás másik szobájában aludt

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki álmában fojtotta meg feleségét.

Az ítélet szerint a vádlott és a sértett kapcsolata eleinte kiegyensúlyozott és harmonikus volt. A gyermekük születése előtti időben a vádlottnál pszichés problémák jelentkeztek, emiatt házasságuk megromlott, gyakran veszekedtek. A vádlott többször kért és kapott orvosi segítséget, azonban a gyógyszereket egy idő után nem szedte be, ami folyamatos feszültséget, konfliktust okozott közöttük.

A feleség egy vitát követően a hálószobában elaludt. Férje később utána ment, és megfojtotta az alvó feleségét, miközben a másfél éves gyermekük a lakás másik szobájában aludt. A vádlott másnap édesapja kíséretében önként jelentkezett a rendőrségen, ahol beismerte tettét.

A vádlottat a Szegedi Törvényszék védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője eltérő minősítésért, egyúttal enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezést fenntartotta. A vádlottal szemben kiszabott büntetés az irányadó középmértéket sem éri el, erre tekintettel a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla a vádlottal szemben súlyosabb büntetést szabjon ki.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.