Magyar Péter megtartaná az Otthon Startot, de kiegészítené

Akkor is megmarad az Otthon Start (OS) nevű hitelprogram, ha a Tisza Párt nyeri meg a 2026-os parlamenti választást, és ők alakíthatnak kormányt – derült ki Magyar Péter nyilatkozatából, amelyet az ATV Híradónak adott szombaton. Mint elmondta, a OS, amelyet a jelenlegi kabinet vezetett be, részben beteljesíti a küldetését, de nem jó mindenkinek.

"Nem mindenki akar évtizedekre eladósodni, ezért a leendő Tisza-kormány ezt kiegészíti majd egy átfogó szociális bérlakásépítési programmal. Több tízezer bérlakást fogunk építeni 2026-tól kezdve" – tette hozzá Magyar Péter. Az ellenzéki politikus tervei szerint mindent megtartanak, ami jó a magyar embereknek - írta a Népszava. Példákat is említett, az OS mellett a tizenharmadik havi nyugdíjat, az otthonteremtési támogatás vagy a fiatalok adókedvezményt.

Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők is megerősítették, hogy jelentősen megnőtt az első lakást vásárlók aránya, de a lakások ára is jelentősen megdrágult. 2024 augusztusához képest idén Pesten 20 százalékos, Budán 13 százalékos, sőt a pesti belváros egyes részein 40 százalék körüli a drágulás – mondta Szegő Péter a Duna House vezető elemzője. Osadcow Gergely, a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége elnöke szerint vadnyugati hangulat uralkodik a lakáspiacon, és sok kevésbé tehetős ügyfél elbukik a lakásokért folyó versenyben, mert a hatalmasra nőtt kereslet miatt gyakorlatilag nincs alku.