Kristályt fogyasztott a miskei gyermekgyilkosság gyanúsítottja

Szakértői vizsgálatok igazolták, hogy a brutális miskei gyermekgyilkosság gyanúsítottja fogyasztott kábítószert, kristály nevű dizájnerdrogot - közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hétfőn Facebook-oldalán.

Horváth László a közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta: felháborodásukban sokan halálbüntetést követelnek, de az Európai Unióban ez nem lehetséges.

Magyarországon azonban a szigorított gyermekvédelmi és kábítószerellenes törvények alapján a bíróság tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést is kiszabhat - tette hozzá.

"Itt a kétszeres életfogytig is kevés lenne. Bízunk benne, hogy a bíróság a lehető legszigorúbb büntetéssel fogja sújtani a gyermekgyilkost" - fogalmazott a kormánybiztos.

Horváth László szerint ez a kegyetlenség ismét bizonyítja: a drog nemcsak gyilkol, de akár gyilkossá is tehet, ahová pedig a kábítószer beteszi a lábát, ott mindig megjelenik a bűnözés, az erőszak és a félelem.

A kábítószer mögött mindig a szervezett bűnözés áll, a szervezett bűnözéssel pedig nincs alku - fűzte hozzá.

"A hajtóvadászat folytatódik, minden eszközt bevetünk azért, hogy kisöpörjük a drogot Magyarországról. Mi maradunk a zéró toleranciánál" - mondta a kormánybiztos.