Kilométereken keresztül követték, amikor egy földútra lekanyarodott, onnan pedig egy szántáson keresztül próbált meg egérutat nyerni. Nem sokkal később megállt, kiugrott az autóból és beszaladt egy nádasba, amit azonnal körbevettek az egyenruhások. Sokadik felszólításukra jött elő a 46 éves férfi, akit azonnal letepertek és megbilincseltek. A ruházatából több, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyag, egy crackpipa került elő, és a droggyorsteszt is pozitív értéket jelzett nála.
Bűnlajstroma azonban itt nem ért véget, a kisújszállási lakos eltiltás hatálya alatt döntött úgy, hogy volán mögé ül, ráadásul a kocsiján nem volt kötelező biztosítás, a műszaki érvényessége lejárt és a forgalomból is ki volt vonva.
Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-birtoklás és járművezetés bódult állapotban bűncselekmények miatt eljárást indítottak ellene, továbbá négy feljelentést tettek a további szabályszegései miatt.