A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki erőszakos téveszmék hatására három embert akart megölni, illetve megsebesíteni.
A vád szerint a férfi 2024. szeptember 21-én, reggel, autóval közlekedett Győrből Szombathely felé. A vádlott az út során közlekedési incidensbe keveredett a sértettekkel, akik kiszálltak. A vádlott elütötte az egyik sértettet, majd a másik felé kormányozta a gépjárművet azért, hogy elüsse. Az egyik sértett az úttestre esett, a másik átugrott a szalagkorláton, majd a töltésoldalon lecsúszott. Mindkét sértettnek horzsolásos sérülése keletkezett.
Ezt követően a vádlott a csornai vasútállomás parkolójáig jutott, ahol a fejében hallatszó hangok utasítására két személytől járművet próbált szerezni, azonban a tulajdonosok ezt megakadályozták.
A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a vádlottat a győri kórházba szállították, ahonnan este kiengedték, azonban a férfi visszatért. Az elkövető a sürgősségi osztály konyhájából magához vett egy étkezőkést, majd az ott kerekesszékben várakozó, idős sértettet ököllel többször megütötte, majd a késsel a nyakát és a mellkasát megvágta. A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, azonban a nyakat ért támadás alkalmas volt halálos sérülés okozására.
A vádlottat a kórházi dolgozók fékezték meg, majd a kórház pszichiátriai osztályára vitték.
Az ügyészség a férfit több ember sérelmére, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg.
A vádlott kóros elmeállapotú, ennek okán az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Győri Törvényszék a vádlott kényszergyógykezelését rendelje el.