Donald Tusk: Lengyelország kész lelőni minden repülő tárgyat, amely megsérti az ország légterét

Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján figyelmeztetett: Lengyelország készen áll lelőni minden repülő tárgyat, amely megsérti az ország légterét.

„Döntést hozunk a repülő tárgyak lelövésére, amikor megsértik területünket és Lengyelország felett repülnek – erről nincs semmilyen vita” – fogalmazott a kormányfő.

Tusk ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem minden helyzet egyértelmű, és fontos elkerülni azokat a lépéseket, amelyek egy szélesebb konfliktust robbanthatnak ki.

Példaként említette az orosz vadászgépek legutóbbi átrepülését a Petrobaltic olajfúró-platform felett. Bár ez aggasztó volt, nem számított területsértésnek, mert nem Lengyelország felségvizei fölött történt - írta a 444.

„Ilyenkor kétszer is meg kell gondolnunk, hogy olyan döntést hozzunk-e, ami egy éles konfliktushoz vezethet” – tette hozzá.

A lengyel miniszterelnök szerint a döntéshozatalban kulcsfontosságú annak tudata, hogy Lengyelország nincs egyedül.

„Abszolút biztosnak kell lennem abban, hogy minden szövetséges pontosan úgy kezeli ezt, ahogy mi” – hangsúlyozta Tusk, utalva arra, hogy bármilyen katonai reakcióhoz szükség van a NATO és más partnerek támogatására.