Magyar Péter immár hivatalosan is nem más, mint egy Brüsszelből kitartott zsúrpubi - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Deutsch Tamás azt mondta: Magyar Péter előadásokat tartott arról, hogy ő milyen "szélsebesen" fogja eltörölni a mentelmi jogot. Erről egy videórészletet is bevágtak a közzétett videóban.
"Majd miután csatak részegen ellopott egy telefont és azt a Dunába hajította, már minden erejével azon volt, hogy a mentelmi joga mögé bújva kimenekítsék őt a felelősségre vonás alól" - tette hozzá.
Deutsch Tamás hozzátette: a kimenekítés jegyében először ipari méretekben húzták az időt a mentelmi joga felfüggesztéséről szóló döntést illetően, most viszont eljött a pillanat, végleg lehull a lepel, hiszen kedden szavaznak az EP jogi szakbizottságában a mentelmi jogáról és az előterjesztő javaslata szerint nem fogják felfüggeszteni a mentelmi jogát.
"Magyar Péternek így már papírja lesz arról, hogy fogott ember. Nem kicsit, nagyon. Politikai hatalmi beavatkozással. A jogszabályokat semmibe véve, súlyosan visszaélve a mentelmi joggal kimenekítik egy köztörvényes bűncselekmény felelősségre vonása alól" - mondta Deutsch Tamás.
Hozzátette, hogy pont a "budai zsúrpubi" vádolja unos-untalan az ellenfeleit és kábítja a híveit az ilyen politikai hatalmi beavatkozásokról szóló konteókkal, mint amivel most őt menekítik Brüsszelben.
"De bármit is mond Magyar Péter, innentől a napnál is világosabb: szőröstül-bőröstül Brüsszel fogott embere. Brüsszel bábja. Brüsszeltől függ a felelősségre vonás alóli mentessége. Még jó, hogy ezért aztán mindenben Brüsszel alázatos szolgája. Magyar Péter immár hivatalosan is nem más, mint egy Brüsszelből kitartott zsúrpubi" - hangsúlyozta a politikus. (MTI/Fotó: Szigetváry Zsolt)