Fülöp Attila: Magyar Péter számára a gyerekvédelem csak egy véres kard, amivel üthet, vághat, apríthat, bármi áron

„Magyar Péter a politikai hatalom megszerzéséért uszít, hergel, gyermekotthon előtt ordítozik, hazudik. A gyerekek neki könnyen helyettesíthető eszközök. Az a brutális támadás, amivel 1 éve támadja a gyerekvédelmet, egy dolgot szolgál: hogy ezek a gyerekek ne érkezzenek meg a társadalomba” – írta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Facebook-oldalán, miután a Tisza Párt elnöke arról tett közzé egy bejegyzést, hogy a szolnoki befogadó otthonból olyan felvételek kerültek ki, amelyeken például másfél éves kisfiú van kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, illetve szerepelnek rajtuk koszos matracokon alvó tinédzserek és berúgott üvegajtók is.

A 24.hu szemléje szerint az államtitkár ennek apropóján arról írt, hogy szerinte Magyar számára „a gyerekvédelem csak egy véres kard, amivel üthet, vághat, apríthat, bármi áron”, a szolnoki otthonról nyilvánosságra hozott állításokat pedig „réginek és kivizsgáltnak” nevezte.

„A tények: minden, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tudomására jutott esetben a belső vizsgálatot haladéktalanul lefolytatja. A gyerekbántalmazás bármely formájával szemben zéró toleranciát alkalmazunk – tavaly összesen 1030 feljelentést tett Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A konkrét felmerült gyanúk kapcsán a szükséges hatósági feljelentéseket kivétel nélkül megtette az intézmény, 5 eljárást indított. A műsorban nyilatkozó – azóta már nem ott dolgozó – kollégák által és a velük szemben megfogalmazott esetekben egyaránt” – fogalmazott a posztban Fülöp, aki szerint a kormány „rendet akar és segítséget nyújtani”, ennek alátámasztására pedig többek között azt hozta fel, hogy szerinte soha annyi szigorító szabályt nem hoztak korábban, mint amennyit a jelenlegi kormány hozott a gyerekek biztonsága és védelme érdekében, illetve azt a romot, ami a gyerekvédelemben ránk maradt el kell takarítani és el is fogjuk takarítani – még ha van, akiknek ez nem is tetszik.