Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt több tiszántúli járásra

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd délután.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Kedd éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyék területén. Az ország többi részén elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben zivatarok veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint a zivatarrendszer tovább halad északkeleti irányba, jellemzően intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb méretű jég kíséretében. A késő délelőtti óráktól dél, délnyugat felől akár több hullámban is intenzív zivatarok képződhetnek , illetve érhetik el az országot viharos, óránként 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és lokálisan felhőszakadás kíséretében.

Kiemelten a déli óráktól főként az ország déli részein és a Tiszántúlon a heves zivatarok valószínűsége is megnő. A cellák összeszerveződéséhez is kedvezőek a feltételek, kiemelten az Alföldön, így ott egy zivatarrendszer kialakulását sem lehet kizárni nagyobb területet érintő károkozó széllökések kíséretében. Az átvonuló hidegfront hatására északnyugaton a szelet a délutáni óráktól viharos lökések is kísérhetik.

Megjegyezték: az esetleges zivatarrendszer pontos tér és időbeli lefolyása jelentős bizonytalansággal terhelt. Felhívták a figyelmet arra, az időjárási helyzet függvényében a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzés is kikerülhet heves zivatarokra károkozó szélrohamok miatt.

Az esti órákra az ország jelentős részén a zivatartevékenység fokozatosan megszűnik, de az északi, északkeleti tájainkon az éjszakai órákban is előfordulhatnak villámtevékenységgel kísért záporok.

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.

Azt kérik, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérik továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón. (MTI/Fotó: Oláh Tamás)

TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!