Kibernyomozónak adta ki magát egy csaló, 4 millió forinttal károsított meg egy Fejér vármegyei nőt

Hihető történet, profi manipuláció, súlyos veszteség. Egy Fejér vármegyei nő 4 millió forint megtakarításától vált meg egy csaló utasításait követve, aki a rendőrség kibernyomozójának adta ki magát.

A hívó azt állította, hogy feltörték az áldozat netbankját, és a kincstárjegyeit Kaposváron próbálják felhasználni. A „kibernyomozó” meggyőzte a nőt, hogy azonnal menjen be pénzintézetbe. Ehhez taxit is rendelt számára, mondván, majd „a rendőrség kifizeti” az utat. Az utazás végül 46 ezer forintjába került.

A fiókintézményben a nő új netbankhozzáférést nyitott, amelynek adatait átadta a csalónak telefonon, akivel végig vonalban maradt. A férfi ezután rávette, hogy a megtakarított pénzét egy megadott számlaszámra utalja át, közleményként azt írva: „unokám”. A hívó utasításai szerint a nő a tranzakció igazolását is el akarta küldeni, ám erre már nem került sor, mivel érvényes e-mail-címet sosem kapott, a telefonszám pedig azóta elérhetetlen. (Fotó: Illusztráció)

TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!