Különös kegyetlenséggel végzett élettársa apjával egy somogyi férfi

A Somogy Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy somogyi férfival szemben. Az elkövető élettársa édesapját olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett másnap meghalt. 

A vádirat lényege szerint a vádlott 20 éve él élettársi kapcsolatban a sértett lányával, és a sértettel közös háztartást tartottak fenn.

Az egyébként személyiségzavarban szenvedő terhelt nem nézte jó szemmel a sértett gyakori alkohol fogyasztását, és azt sem, hogy sokszor kritikával illette lánya életvitelét, nevelési módszerét. A vádlott a sértett megjegyzései miatt rendszeresen veszekedett az idős férfival, illetve meggyőződése volt, hogy a sértett többször lopott a készpénzükből.

A terhelt és a sértett között 2024 szeptemberében ismét konfliktus alakult ki. A férfi kontrollálatlan indulat hatása alá került, a sértett szobájának üveges ajtaját berúgta, az idős férfit az udvarra küldte, majd a ház mellett ellökte és a felkelni próbáló sértettet fejbe rúgta. A terhelt ezt követően rúgásokkal olyan súlyos sérüléseket okozott a védekezni nem tudó sértettnek, hogy életét nem tudták a kórházban megmenteni.

A letartóztatásban lévő férfival szemben a főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!