Az ukrán parlament szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a kettős vagy többes állampolgárság meglétét az ukrán állampolgárok számára – közölte Telegram-csatornáján Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő.
A jelentés szerint, Ukrajna Legfelső Tanács 243 igen, 19 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett második, végletes olvasatban elfogadta a 11469-es számú törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a többes állampolgárság intézményét Ukrajnában.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök maga nyújtotta be a törvényjavaslatot tavaly augusztusban, és a parlamenti jóváhagyás után már csak az ő ellenjegyzésére vár - írta a Kárpáti Igaz Szó.
Az új jogszabály azt is meghatározza, hogy kik veszthetik el ukrán állampolgárságukat: például akik orosz útlevelet fogadnak el, vagy akik az orosz hadseregben harcoltak, kivéve azokat az eseteket, amikor ezt kényszer alatt tették. Megfoszthatóak az állampolgárságuktól azok is, akiket a bíróság jogerősen kollaborációért vagy hazaárulásért ítéltek el.
A törvény értelmében nem kaphatnak ukrán állampolgárságot azok, akik belorusz, bolíviai, venezuelai, zimbabwei, kubai, nicaraguai, észak-koreai, szír és szudáni útlevéllel rendelkeznek. A magyarázat szerint a felsorolásban szereplő országok 2014-ben a Krím annektálása kapcsán az ENSZ Közgyűlésének „Ukrajna területi egységéről”szóló határozata ellen szavaztak.
Azon országok listáját, amelynek állampolgárai egyszerűsített módon kaphatnak ukrán útlevelet, a kormány állítja össze. A listán valószínűleg szerepelnek majd az Európai Unió tagországai, illetve azok az országok, amelyek szankciókat vetettek ki Oroszország ellen.
TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!