Megvert egy fiút, majd annak nevelőapjára bicskával támadt a borsodi fiatal

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt. A fiatal szóváltás után súlyos sérüléseket okozva megvert egy fiút, majd annak helyszínre érkező nevelőapjára 20 centiméteres bicskával támadt.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy borsodi településen lévő népkonyha előtt előzetes szóváltást követően többször ököllel megütötte egy fiatalkorú fejét, majd földre lökte, súlyos sérüléseket okozva.

A bántalmazott értesítette a nevelőapját, aki a testvérével, gépjárművel érkezett a helyszínre. Amikor kiszálltak, az elkövető kinyitotta a 20 centiméter hosszúságú bicska pengéjét, és támadó mozdulattal a nevelőapa irányába indult. A férfi védekezett, megfogta a vádlott karját, ellökte magától, ezután kivette a kezéből a bicskát, ami a földre esett. A vádlott fel akarta venni, de a férfi ezt úgy akadályozta meg, hogy a földre lökte a vádlottat, de ő is egyensúlyát vesztve elesett. Amikor mindketten felálltak, a vádlott ökölbe szorított kézzel támadó állásba helyezkedett, mire a férfi közelebb lépett hozzá, amitől a fiatal megijedt, hátrálni kezdett, és beleesett egy mély szemetes gödörbe.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátást indítványozott azzal, hogy pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá külön magatartási szabályként indítványozta pártfogó felügyelő által szervezett csoportos vagy más foglalkozáson való részvételét.