Kiszolgáltatott helyzetben lévő kisgyermekes édesanyát kényszerített prostitúcióra egy fiatal pár

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat egy 26 éves férfival és egy 27 éves nővel szemben, akik egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerítettek prostitúcióra - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség közleményben az MTI-vel.

A vádirat szerint a sértett korábban Németországban élt, gyárakban dolgozott, majd 2022-ben megszületett a gyermeke, akivel együtt visszaköltözött Magyarországra. Miután felélte megtakarításait, nem tudta biztosítani lakhatásukat és megélhetésüket, a gyereknek nem volt társadalombiztosítási ellátása, a nő sem állami segítséget nem tudott igénybe venni, sem a családja, barátai nem tudták támogatni.

Ekkor egyik ismerőse a korábbi párját, a 26 éves férfi vádlottat ajánlotta segítségként azzal, hogy annak tanyáján az állatok gondozásáért cserében, a férfi biztosítani tudja lakhatásukat - áll a közleményben.

A vádlott elszállásolta a kunszentmártoni tanyáján a nőt és gyermekét, azonban az állatok gondozása helyett azt ajánlotta neki, hogy egy weboldalon hirdeti majd a nő szexuális szolgáltatásait, akinek Magyarországon és külföldön is prostituáltként kell dolgoznia.

A nő ebbe nem akart beleegyezni, a férfi aznap estig biztosított gondolkodási lehetőséget számára azzal, hogy amennyiben ezt nem vállalja, távoznia kell a gyermekével együtt az ingatlanból. A kiszolgáltatott helyzete miatt érdemi választási lehetőséggel nem rendelkező nő elfogadta a férfi ajánlatát - írták.

Az ügy másik vádlottja a férfi szeretője, aki a weboldalon történő regisztrációt, a hirdetést és a sértettről készült képek feltöltését intézte, valamint ő volt a kapcsolattartó a hirdetésre jelentkezőkkel. A sértett egy idő után a jövedelmével nem számolt el a vádlottak felé, akik ekkor fenyegetni kezdték, azonban ő feljelentést tett - írták.

Az ügyészség a vádiratában arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik, a férfival szemben 8 év, a nővel szemben 7 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.