Dull Szabolcs elemzése szerint a Tisza Párt nagyváradi érkezése nemcsak kockázatos politikai vállalkozás volt, hanem egyben áttörést is jelenthet a hazai közéletben: Magyar Péter egy olyan terepre lépett, amit eddig a Fidesz kizárólagosnak gondolhatott.
A politikai elemző szerint Magyar Péter nem kevés kockázatot vállalt az egész meneteléssel és a nagyváradi érkezéssel is. Hiszen előre nem lehetett kiszámítani, hogy az út során hány ember csatlakozik, mi lesz az akció percepciója a nyilvánosságban, mennyire tudja az érdeklődést fenntartani a napi gyaloglásaival, nem esik-e ki a közéleti történésekből, és hogy a határon túl hogyan fogadják. Az elmúlt napok azonban bebizonyították, hogy másfél héten keresztül is sikerült fenntartania az érdeklődést, és összességében jó mélyen belevéste a választók tudatába, hogy az ellenzék vezetője a határon túlra menetelt.
Magyar nagyváradi érkezésénél kulcskérdés volt a fogadtatása. Úgyhogy elég gyorsan meg is indult a percepciós csata a Fidesz és a Tisza között. A Tisza nyilván azt szeretné mutatni, hogy határon túl is milyen sokan kíváncsiak Magyar Péterre, míg a Fidesz azt akarja láttatni, hogy kevesen voltak, és Magyar Péter ellen tüntettek is.
A Tisza Párt elnöke korábban elhintette, hogy a Fidesz provokációra készül és ellentüntetőket szervez oda, majd a beszédénél megjelenő tiltakozókról - akik az akasztását is harsogták - azt mondta, hogy egy meg nem nevezett magyar oligarcha buszával vitték oda őket. A tiltakozók mindenesetre nem voltak annyian, hogy meg tudják zavarni a rendezvényt, a közvetítésekben nem is lehetett hallani őket.
A Tisza párt és Magyar Péter közben elárasztja a közösségi médiát olyan fotókkal, amelyen az látható, hogy sokan és szeretettel hallgatták Magyart Nagyváradon. Magyar számára mindenképp siker, hogy nem úgy fogadták, ahogy korábban bármelyik ellenzéki vezetőt - írta az elemző.
Dull Szabolcs szerint a Fidesz sem lazsálja el a nagyváradi beszéd keretezését. Kocsis Máté frakcióvezető a Facebookon azon élcelődött, milyen kevesen voltak kíváncsiak Magyarra, és azon viccelődött, hogy az ukrán titkosszolgálat szervezte őket oda. "A percepciós küzdelem közben azonban a Fidesz feje amiatt fájhat, hogy az ellenzék vezetője ezzel az akcióval behatolt arra a területre, ahol eddig a kormánypárt volt az egyeduralkodó. A Fidesz számára önmagában az rossz fejlemény, hogy megtörtént a változás: immár a határon túli szavazókért is harcolnia kell" - foglalta össze az elemző.
TETSZETT A CIKK? OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!