Bedrogozva okozott halálos balesetet egy férfi Komorónál

Újabb 5 évre a rácsok mögé kerülhet az a férfi, aki tavaly január végén eltiltás hatálya alatt, bedrogozva halálos balesetet okozott Komorónál. Az ütközésben egy fiatal édesapa halt meg. 

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a középkorú vádlott 2024. január 28-án, hajnalban, kristály elnevezésű drog elfogyasztását követően személygépkocsival közlekedett Kisvárdáról Mándokra. Az elkövető egy balra ívelő kanyarban a bódult állapota miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a sértett járművével. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a sértett autója előbb az útpadkára sodródott, majd a szalagkorlátnak ütközött.

A vétlen gépjármű eleje teljesen összeroncsolódott, a sértett a helyszínen meghalt. Az érvényes vezetői engedély nélkül vezető vádlott és utasa is megsérült, előbbi súlyosan, míg utóbbi könnyebben.

Az ügyészség a jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, vele szemben a mértékes indítványa 5 év börtönbüntetés, 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás.

A férfi 2021-ben Mándokon szándékosan a kukások közé hajtott, ezért korábban 5 évre ítélték. Nem volt még jogerős a büntetése és szabadlábon védekezett, amikor bedrogozva letarolta az édesapa autóját.